Végre valahára elkészült a kisfiam szobájának egyik fala.

Ami nagy esemény, mert a tervezgetés még a terhesség idejére nyúlik vissza és hát Milán közben a 18. hónapját tapossa.
A képekhez gondoltam írok pár sort is, amiből kiderül, hogy nem is olyan könnyű saját kezűleg, a saját gyermek szobáját meséssé tenni. Olyasmi ez, mint a suszter cipője...
Márpedig, ha már annyi útban lévő és már nagyobbacska baba szobáját kifestettem a saját csemetémé mégsem maradhat egy színű.
Még Milán a pocakomban volt, amikor már az alapozás elkészült és szép gyömbér színűre ki is lett festve az egész szoba. Jöhettet is volna a mesejelenet rajzolása, majd festése, ám még akkor nem tudtam, hogy a terhesen nehéznek tűnő feladat, majd még nehezebben megoldható lesz, mikor már itt lesz a bébi.
Ugyanis innen visszatekintve, még az akkor soknak számító teendő és nehézkes mozgás ellenére is egyszerűbb lett volna rajzolni és festeni, amíg Milánbaba még a pocakban van.
Így aztán, mikor kipihentem a szülés fáradalmait és kezdtem egyhangúnak érezni a napokat, valamint erőt vett rajtam a kreatív munka hiánya is, úgy gondoltam most már itt az ideje elkezdeni a gyerekszoba tervezését.
Az eleje volt a legnehezebb, vagyis eldönteni, hogy mi is legyen Milán szobája falán.
Ekkor jött az ötletelés, hogy kik is voltak a mi kedvenceink annak idején. Eszünkbe jutott a Dr. Bubó, A magyar népmesék, Vili a veréb, Szaffi, Gyalogkakukk, A dzsungel könyve, Aladdin egyes jelenetei, de valahogy egyiket sem találtuk igazán jónak.
Persze ezzel is elment pár hét...hónap.
Itt jutott eszembe, hogy mennyivel egyszerübb, másnak dolgozni, mert a döntés, nem az én feladatom.

Közben Milán egyre cseperedett és a kedvence egy kis, plüss, dalmata kutyus lett. Erről jutott eszembe a 101 kiskutya. A kedves történetet mindketten nagyon szerettük, mert szerintem ez is számít, ha mesehőst választ az ember a babaszobába, hogy a mese is olyan legyen, amit majd a gyermekkel is bátran megnézhetünk, ha eljön az ideje.

Ezután már felgyorsultak az események. Röpke pár nap alatt kiválasztottam néhány jelenetet a neten talált képekből és már el is kezdtem rajzolni a falra.....
Aztán megint megakadt a munka, mert egy 1 éves baba mellett igen nehézkes festegetni, ha az idő nagy részében egyedül van vele az illető, akinek ezt csinálni kellene és ráadásul a szoba is használatban van.
Ekkor jött az ötlet, amit eddig még falon nem próbáltam, hogy pasztellkrétával színezem ki a rajzot.

Egyébként is az ablak mellett van, kellő magasságban, hogy ne érje még el a manó. Így amíg készül nem tudja elmaszatolni a kis ujjacskáival, - gondoltam ezt akkor..... - ha pedig elkészül, lefújom fixálóval és úgy jó is lesz. Igenám, de a baba egy kicsit megnőtt....

és mielőtt majdnem teljesen kész lettem a színezéssel, történt egy kis malőr. Ugyanis néha Milán is látta, ahogy a falra rajzolok és maszatolom a krétát az ujjammal és mivel mindent utánoz, amint egyszer egy toll került a kezébe, Ő is bemutatta a tanultakat szobája falán...

Szerencsére nem nagy felületen alkotott a “mini Picasso”, így el is tudtam tüntetni egy részét.
A képen kívül eső firkát ott hagytam emlékeztetőül, hogy ideje minél előbb megcsinálnia neki tervezett alkotó falat, ahová krétával tud majd rajzolgatni.
Ez a következő bejegyzésem témája lesz....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.